Klau - 04-15

zép nap volt a mai.

Viszonylag későn keltünk a nyugodt szállásnak köszönhetően, így csak 9 óra után indultunk útnak. Mára 32 kilométer volt előirányozva, amit végre jó melegben, ragyogó napsütésben tehettünk meg.

Tegnap a német szomszédoktól megtudtuk, hogy bár a szállás elől is megy tovább az út Santiago fele, jobban tesszük, ha visszamegyünk a falu határáig, es ott az alternatív Camino útvonalat választjuk.
Ugyanis az eredeti útvonalon - állítólag - át kell kelni egy patakon, mégpedig úgy, hogy híd nem vezet keresztül rajta.
Az elmúlt napok esozései után ez komolyabb problémába ütközhet, úgyhogy ők is inkább a másik utat választották. Mi is engedtünk a józan érvelésnek: követtük példájukat. Nagyjából minden sörbeszerzési lehetőségnél utol is értük őket, és lelkesen örvendeztünk egymásnak minden alkalommal.

Így aztán olyan településeken haladtunk át, amelyek nem szerepeltek a bibliaként használt útvonal-táblázatunkban, kicsit megnehezítve ezzel az út közbeni pihenők tervezését. Igazából ez sem okozott nagy gondot, mert tudtuk, hogy még a következő szálláshelyünk előtt 6 km-rel újra összefut a két út, a nap közbeni pihenés pedig településen kívül is megoldható, ha van elég élelmünk és vizünk.

Este hat előtt érkeztünk Mansilla de las Mulas-ba, ahol egy nagy, 70 fős albergue szolgál szálláshelyül. Eléggé sokan voltak már benne, de végül sikerült egymás melletti, alsó ágyakat találni egy kicsit rossz elhelyezkedésű szobában, ahol átjártak mindazok, akik a szomszédos hálótermekben laktak. Később csodálkozva jegyezte meg az albergue vezetője, mikor valamiért erre járt, hogy igazából ebben a helyiségben nem szoktak aludni - gondolom inkább csak amolyan raktárszobaként szolgál. Nem baj, nekünk pont jó lesz - és ezzel meg is győztem a csodálkozó öregembert...

Ma végre sikerült vacsit csinálnunk a kissé túlzsúfolt konyhában. Igaz, húsbolt itt sem volt nyitva, de végül a sertéspörkölt alapötletét elvetve beszereztünk alapanyagokat egy jó kis spagettihez az élelmiszerboltból.

Kicsit nehéz volt odaférnünk a 3 működő főzőlap egyikéhez, mivel egy társaság már hozzákezdett a főzési előkészületekhez, és elég nagy mennyiséget készítettek egyszerre, nagy lábosban. Amikor alkudozni kezdtem, hogy amíg főznek, addig legalább az egyik főzőlapra hadd rakjam oda forrni a tésztafőző vizünket, nagyon kedvesen felajánlotta az olasz fiú, Lorenzo, hogy ha úgyis tésztát ennénk, együnk inkább velük, az ő kajájukból.
Megköszöntük a felajánlást, de végül nem éltünk vele - egyrészt mert TÉNYLEG nagyon éhesek voltunk, és nem akartunk visszaélni a nagylelkűséggel, másrészt mert már megvettük a hozzávalókat a saját vacsinkhoz.

Miután a külön főzicskézés mellett döntöttünk, a másik csapat előre engedett minket a tűzhelyhasználati sorban, amíg befejezték a zöldségek aprítását - ok ugyanis valamilyen vegetáriánus pennét csináltak. Nem úgy, mint mi.
Az egyik kanadai férfi elnézegetve a kolbász, virsli, fokhagyma, hagyma és paradicsom aprítását megkérdezte, hogy ez valami hagyományos magyar étel lesz-e. Mire azt válaszoltuk, hogy nem, ez spagetti "amit a boltban találtunk hozzá" módra.
Mindenesetre finomra sikeredett, és napok óta először ettünk jóízűen meleg ételt.

Sajnos a szobába még egy lakó befutott, egy kissé lökött spanyol fiú, pedig kis híján itt is privát szobánk lett. A szállás egyébként nem túl színvonalas, nagyon kevés a zuhany és az illemhely ennyi emberre, zsúfoltak a szobák, kicsi a konyha és alig van működő konnektor. Nem tudom, hogy az eggyel ezelőtti szállás milyen lehet, de a miénket nem
ajánlom jó szívvel senkinek.

Ma találkoztunk egy újabb magyar asszonnyal, o hetedik alkalommal járja végig a Caminot, vallási okokból érzi úgy újra és újra, hogy el kell indulnia. Kicsit hihetetlen kalandokról, csodálatos gyógyulásról számolt be, Mars szerint nem igazán beszámítható. Én viszont azt gondolom, hogy mindenki más és más módon éli meg az utat, s mindenki számára az a valóság, amit valóságnak gondol. Az ő Caminoja valószínűleg tényleg tele van csodákkal, semmi oka nincs két olyan idegennek hazudni, akiket várhatóan soha többe nem lát. Ahhoz pedig túl összefüggően beszélt, hogy sültbolond legyen. Más dolog, hogy számunkra az út nem ezt jelenti.

04-15 - Mars

em szabad elfelejtenünk, hogy Spanyolországban járunk, annak is az északi felén. Az emberek vallásosak - ahogy ezt korábban már írtam; tuti, hogy itt az egy főre eső templomok száma a legmagasabb a világon - vendégszeretők, kedvesek, de mediterrán módra pontatlanok. A kiírt nyitási- (indulási-, érkezési-, stb.) időpont inkább ajánlás, semmint törvény. Igen-igen, mint a "Karib-tenger kalózai" c. filmben a "kalóztörvény". Tehát, ha az élelmiszerboltra ("Autoservicio" v. "Alimentacione") azt látod kiírva, hogy délután ötkor nyit, ne lepődj meg fél hatkor, ha bezárt ajtót találsz; valószínű, hogy a tulaj még sziesztázik... ;-)

Laza népség, jobban teszed, ha csak mosolyogsz az egészen... Ha dühöngsz, úgyis csak éretlenül néznek rád. Ennyit bevezetésként...

Miért is írtam mindezt le? Csak úgy eszembe jutott, mert tegnap, ahogy beértünk a falucskába, elszaladtam kajáért. Öt órai nyitás volt kiírva... Fél hatkor megkérdeztem egy lánytól, hogy mikor nyit a bolt. "Cinco" mondta, vagyis ötkor, de még hozzátett valamit spanyolul, amit a velem várakozó németek úgy fordítottak, hogy "általában"... Hatkor meguntuk és becsengettünk, hátha... Öt perc múlva bújt elő egy srác álmosan és intett, hogy vásárolhatunk. Minden "bocsika" vagy ilyesmi nélkül. ;-)

Becsületére szól, hogy mindvégig kedvesen mosolygott és nem tette szóvá, hogy felébresztettük... :-))

Amikor másodszor visszamentem valamiért, a pultra dőlve aludt!! Ha valaki úgy meséli, tuti nem hiszem el... Csak a "peregrino" jómodor tartott vissza attól, hogy fizetés nélkül elhozzam a bolt teljes tartalmát...

Amikor mentem haza a boltból, láttam, hogy Pokitám a lábát varrogatja. Egy pillanatra bevillant, hogy tán megártott a napsütés és most divatosan össze akarja fércelni az ujjait, de csak arról volt szó, hogy megjelent szegénykém lábán az első vízhólyag és azt kezelgeti (erről bővebben majd a Jótanács-oknál...)

Talán fura, hogy én sokszor utólag írom meg az előző napi eseményeket. Ennek egyszerű az oka. Én inkább a pihenők alatt írok, Pokita pedig este, lefekvéskor vagy közvetlen előtte. Így az ő naplója legtöbbször az egész nap eseményeit foglalja össze, míg az enyém csak a délutánig történteket.

Ma egyébként - milyen hihetetlen - újra szép időnk volt. Fura. Lehet, hogy sok ellenséget szereztem az eddigi naplómmal és sokan kívánnak nekem rosszat? :-) Csak ez lehet az oka, hogy ennyire jó most minden...

Valamelyik nap elolvastuk az e-mailokat, amiket ismerősök és ismeretlen emberek üzentek nekünk. Nagyon jól esett a sok biztatás és jó kívánság. Lehet, hogy a Kedvesem is megemlítette - a weboldalt és a fórumot továbbra sem nézegetem, nehogy ezért ne legyen hiteles a "párhuzamos" napló -,de minden kedves szót köszönünk! Nagyon sok erőt ad.

Az út ma annyira unalmas volt, hogy majd' meghaltam. Pokitámmal beszélgettünk, illetve szokás szerint inkább csak én beszéltem, de sokat és hosszan hallgattunk. Elmerültünk a gondolatainkban. Végre nem az időjárás szemétkedésével, nem a begyulladt szememmel, nem a gyomorgörcsünkkel kellett foglalkoznunk...

Érdekes volt. Úgy érzem, rájöttem, miben rejlik a Camino misztériuma. Nem abban, hogy fennkölt, magasztos jelzőkkel ruházzuk fel, nem abban, hogy azonosulni próbálunk Szent Jakabbal - igen nagy balfékség lenne ez utóbbi szerintem a XXI.sz. elején -, hanem abban, hogy a több hetes Útban mindenki megtalálhatja azt, amit keres. Mire is gondolok? Pokitám vágya valahol az volt, hogy kiszakadjon a mindennapokból és lerázza a "biztos kis nyugalom" iránti kötödését, ami sokszor gátolta, semmint segíttette élete alakításában. Úgy hiszem, hogy az eddigi két hét annyira drasztikusan más volt, mint amit valaha is megélt, hogy sokkal inkább kiragadta a mindennapokból, mint egy ugyanilyen idejű horvátországi vagy balatoni nyaralás - nem degradálom ezeket, félreértés ne essék - így sokkal inkább kívülről, távolról láthatja a világot. Egyszerűbbnek.

Valahol én is megkaptam, amit akartam, hiszen bennem a kalandvágy munkál, illetve a lehetőségeim feszegetése. Nem igazán hiszek a misztikumban, de fura, hogy az első két hét csupa szívatás volt számomra. "Megkaptam", amire vágytam. Szélsőségeket. Fizikai, lelki megterhelést. Tesztelhetem magam. Közben persze talán belül is változnak a dolgok. Jobb ember persze nem leszek, sem kevésbé bosszúálló. Sokkal inkább a misztikumban sem fogok hinni és ha rajtam múlna - értsd, én lennék Szent Jakab - a zarándokút Saint Jean Pied de Portból indult volna, rögtön le a francia tengerparthoz, aztán 3 hét dzsembori... ;-)

Sokan vallási meggyőződésből ismétlik meg Szent Jakab zarándoklatát, nekik a megpróbáltatások lelki megtisztulást, hitük megerősödését hozhatja el. A sok középkori templom varázsa nekik mintegy "időkapu", néha engem is megérint - bár nekem néha kicsit vicces is, ahogy már írtam - és a sok száz éves falak, romok, domborművek tiszteletet parancsolóak.

Sokan vagyunk az Úton, sok-sok kis egyéni indíttatással; nehéz lenne tehát szabályt alkotni arról, hogy miként is kell végigjárni, mit is kell érezni, élvezni közben...

A hosszú, unalmas út végén beértünk egy kedves kisvárosba, uticélunkhoz, Mansilla de las Mulas-ba. Időközben eldöntöttük, hogy holnap csak 17 km-t gyalogolunk Leonig. Semmi kedvünk átrohanni az útvonal egyik legszebb és legnagyobb városán úgy, hogy alaposan körül ne néztünk volna. Van elég "bónusz kilométerünk". ;-)

Az utolsó ilyen nagyváros Burgos volt, ahol zuhogó esőben, éhesen keltünk át, s türelmetlenségemben nem fotóztam le az eddigi legszebb, fém domborművű kaput, amit valaha is láttam. A mai napot egy saját készítésű - egyáltalán nem diétás ;-) - "peregrino menü"-vel fejeztük be. Kolbászos, virslis, paradicsomos: Paste a la Amit A Boltban Találtunk. A konyhában rá is csodálkoztak a dologra. Egy vegetáriánus olasz srác, Lorenzo - nagyon segítőkész, igazi jó faszi - kijelentette, hogy Hiroshima óta nem látott ilyen energiabombát... Mikor adtam a magunkkal hurcolászott fűszeres ládikából neki némi oregánót, megenyhült és elhitte, hogy mi is a nemzetközi megbékélés elkötelezett hívei vagyunk. :-D

Este eléggé fáztam, nem tudtam aludni, agyaltam mindenféléről. Nézegettem az eddigi utunkat és az elmentett koordinátákat. Döbbenten jöttem rá, hogy ahogy haladunk nyugat felé, az "E" értéke növekszik, ami teljesen értelmetlennek tűnt, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg Greenwich-től nyugatra vagyunk, vagyis az eddig feltöltött koordináták előjele hibás; ha jól sejtem, valahova a Földközi-tengerbe jelöli a helyünket. Sorry! Javítom, ahogy módom lesz rá!

 
 

Hozzászólások

Neved (ha már levédted, előbb jelentkezz be):
Gondolataid:

A lejjebb látható ellenőrző szöveg: 

hati laszlo írta:

2018.04.07 09:56:03

agyon tetszik a naplotok,különösen Mars emberközeli" stilusa,en most keszülök Leontol Santiagoig setalni,szivelyes üdvözlet Hati Laszlo

---------------------------

dana írta:

2015.03.27 08:31:32

ár az iis lehetne egyfajta zárszó amit Martinkónak válaszoltál.....:)

---------------------------

dana írta:

2015.03.27 08:29:28

ziasztok!

Érdekel a téma, Rátok bukkantam!
Motivációs tényezőként szerepelnék,miszerint Klau epilógusára vágyom:) Sok gyakorlati tényt leírtatok, de érzelmi, lelki részre nemigen bukkantam, ( már amennyit eddig olvastam )bár lehet, hogy magánügy, tiszteletben tartom ezt természetesen.. De egy picinke ilyen irányú epilogus hiányzik a kerek egészhez:) Mivel ő nő és említette, hogy lelki szintű fejlődésről is olvasgatott az út előtt, szeretném megtudni, őt spirituális szinten mi hatotta át, miféle úgymond csodás dologra tett szert( nyilván a saját korlátainak átlépésen túl ). Mars megírta az epilógust, de ő egy racionális férfiú:) Nagyon köszönöm Nektek, olvasgatom még.... Dana

---------------------------

Klau írta:

2014.10.14 18:13:36

zia Zsuzsa!

Mi is nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat, és minden jót kívánunk neked!

Klau

---------------------------

Szsuzsanna írta:

2014.08.19 10:14:32

gy látom most sikerült, "hozzászólnom".
-Ahogy írtam, nagyon tetszett a naplótok, és szeretném tiszteletemet kifejezni, a "teljesítményetekért", -azért, hogy többnyire ázva-fázva, éhezve, néha betegen, stb., -szerintem, nagyon nagy napi "etapokkal", -és mindenféle -"szálláskörülmények"- igénybevételével, -végigjártátok.
-És még mindig fenntartjátok ezt a lapot, és próbáltok segíteni a többieknek...
-Sajnos mi már, túl "romosak" vagyunk ehhez fizikailag...-(amikor, mi még tudtuk volna csinálni, sajnos a -"lehetősége sem merült föl"-...) -de ez "egyéni szoc. problem"...
-Én, nagyon örülök, hogy -"divatba jött, a camino"-...
-pláne!,-hogy a fiatalok körében is...
-Úgy gondolom, hogy pl. a ti naplótok is, sokakat rávehet erre...
-Bocs, de én úgy látom, hogy sajnos, -a mostani "kisdrágák" nagy része, a "mamahotelből" igen nehezen "mozdul ki"...
-DE, örülök nagyon, hogy akad azért "kalandvágyó" közülük is...
-Bocs. az össze-vissza, kesze-kusza írásért...
-Még egyszer köszönöm, hogy a -"reggeli kávézásos, net-es"-, olvasnivalómat, veletek tölthettem.




-

---------------------------

Szsuzsanna írta:

2014.08.19 09:17:36

Bocs, próbáltam írni így-úgy ,de nem sikerült...
-Csak meg szerettem volna köszönni én is, a naplótokat, amit nagy élvezettel olvastam.

---------------------------

Rena írta:

2014.03.28 00:05:06

ziasztok, érdeklődve olvastam az élményeiteket :) végzős hallgató vagyok a Budapesti Gazdasági Főiskolán és szakdolgozatom a Camino-ról szól, szeretnék egy kis segítséget kérni tőletek, hogy pár percet szánjatok rá és töltsétek ki a kérdőívemet, teljesen anonim az egész kb. 5-10 perc , nagyon hálás lennék érte! köszönöm!

http://ripet.hu/feedback.php?kid=760826747ff9c0b9a8e4f1ef3177ab60

---------------------------

Klau írta:

2014.03.13 09:48:12

edves Martinko!

Köszönjük szépen a kedves szavakat, és azt is, hogy elolvastad a naplónkat. Örülök, hogy még mindig tud élményt adni annak, aki rászánja az időt, és végigolvassa.
A visszatekintésről: Akkor nem éreztem magamban az erőt-összeszedettséget, hogy valami frappáns, odaillő zárszót írjak, utólag meg már okoskodásnak, mesterkéltnek tűnt volna bármi.
Talán azért sem született meg az utolsó bejegyzés, mert igazán sosem zártam le magamban az utat, mindig bennem volt, hogy úúúgy-de-úúúúgy visszamennék, csak talán másik útvonalon. Egy biztos: az óceánnal még találkozunk.
Eltelt lassan 6 év azóta, sok minden megváltozott az életünkben, de ez az alig egy hónapnyi idő mindig meghatározó marad számomra.

Tanulság? Számomra talán az volt, hogy hajlamosak vagyunk evidensnek venni dolgokat a mindennapi életünkben, amik egyáltalán nem azok: a biztonságot, a kényelmet, a családtagjaink-szeretteink közelségét, és emiatt nem is értékeljük őket eléggé. Újabb és újabb dolgok-eredmények megszerzéséért, célok eléréséért, emberek elismeréséért fáradozunk a mindennapokban, amik igazából szükségtelenek lennének. Ha csak megállnánk és élveznénk, amink van, lényegesen boldogabbak lehetnénk. A Caminon letisztulnak a dolgok: legyen mit enned, legyen hol aludnod, legyél biztonságban és örülj annak, ha épp szárazon vagy és süt a nap. Minden más ajándék, amit ha megkapsz az élettől, örülj neki, amíg tart, semmi egyéb dolgod nincs.
Kívánom neked, hogy legalább ilyen kalandokat élj át minél gyakrabban és egyszerűen csak élvezd az életed minden pillanatát.

Klau

---------------------------

martinko írta:

2014.01.31 09:11:17

sodajó olvasni a kalandjaitokat így közel hat év távlatából! Biztosan sok minden történt azóta veletek, talán azóta újra végigjárta valamelyikőtök az Utat.

A visszaemlékezéseiteket olvasva úgy érezhette magát az ember, mintha ott lenne a nyomotokban: úgy érzem, egyedülálló dolgot műveltetek a maga nemében.

Sajnálom, hogy Klau nem írtál a végén semmi visszatekintőt.

---------------------------

Klau írta:

2010.10.11 22:48:11

zia Anna!
Szívesen segítenék, ha tudnék, de sajnos ebben nemigen vannak tapasztalataim. Nekem nem rémlik, hogy találkoztunk volna kerekesszékes vándorral az úton, viszont ez még nem jelenti azt, hogy másoknak nincsenek ezzel kapcsolatban olyan ötleteik, megszívlelendő tanácsaik, amik segíthetnek nektek a felkészülésben.
Nem tudom, hogy a budapesti El Camino Klubbal felvetted-e már a kapcsolatot, nekik rengeteg tagjuk van, és talán valaki tud érdemi segítséget is adni nektek a speciális nehézségek közötti tervezésben - saját tapasztalata révén.
Az ő e-mail címük, amire érdemes lenne küldened egy levelet a kérdéseiddel:
caminoklub@gmail.com

Drukkolok, hogy sikerüljön olyan mozgássérült vándort találni, aki már leküzdötte az utat vagy annak egy részét és tud segíteni nektek. Kérlek, írd meg, hogy hogy alakult.
Addig is jó készülődést kívánok!
Klau

---------------------------

gueth anna írta:

2010.10.10 15:01:05

edves Klau! Irtad még az "idők kezdetén", hogy szivesen válaszolsz,ha kérdésem van. Nos, készülök -készülünk az utra,Jánossal rengeteget beszélgetünk,Ő a józan ész,a realitás,én meg a lelkesedés. Eddig mindenben egyetértettünk, egy csomó beszámolót végigolvastam, /Brigi, Timi, Te,/és azokból már gondolatban összeállitottam a csomagot,már szinte minden megvan az induláshoz,a családom is besegit pár cuccal/fiam szervezett turázó,Neki mindene megvan a gyalogturához/,az anyagiak is összejönnek,ha hagyok egy kis időt magunknak./én kisnyugdijas,Párom "közép"nyugdijas/Most az érdekelne,hogy kerekesszékkel menni milyen plusz feladatot,odafigyelést követel?Van e hasonló helyzetben lévő zarándok,aki már megtette,vagy egyáltalán van-e ilyen_ill.persze,hogy van,hiszen Ági blogjában olvastam,hogy találkozott eggyel,de nem tudom,az illető hol kezdte,és "hogy végezte!"Tudnál nekünk segiteni? ///tanulok spanyolul!!!!///// Puszillak, elnézést kérek Tőled a hosszu levélért,de ugy fel vagyok pörögve már hónapok óta,mióta lelkesitő emailokat kaptam Tőled,meg másoktól is,hogy csak az egészségi éllapotunk állithat meg, vagy más,de rajtunk kivül álló dolgok.Remélem ilyen nem lesz,hiszen a Jó Isten ilyen igazán tiszta szivvel tett felajánlást csak nem akar visszautasitani!Ebben maradva bucsuzunk:Anikó és János /JANIKÓ/

---------------------------

guethanna írta:

2010.09.12 19:40:17

ogy tudnék ágival kapcsolatba lépni?nagyon tetszik,hogy megtették az utat!hasonló korosztály vagyunk.Ági,ha még olvasod ezt az oldalt,keress fel,megadom az email cimemet!Chiara is igen kedves volt,hogy válaszolt nekem,köszönöm!Minden jót minden jószándéku zarándoknak,Anikó

---------------------------

anikó írta:

2010.08.24 10:28:51

át az első lépést megtettem,nagyon örülök,hogy válaszoltál levelemre,igazán nem is vártam ilyen gyorsan.Nagy segitség,hogy megadtad a honlap cimét,egyenlőre ez is elég,böngészem a leveleket,hozzászólásokat,és tervezünk.igérem,hamarosan jelentkezem.mégegyszer köszönöm a gyors választ,és a szurkolást.

---------------------------

Klau írta:

2010.08.23 16:46:30

zia Anikó!

Válaszoltam neked az e-mailedre, egyelőre még csak általános tanácsokkal, mert sok mindent nem tudok rólatok, és tényleg sok megválaszolandó kérdés, kidolgozandó részlet van még hátra ahhoz, hogy összeállhasson egy részletes "haditerv" az utatokhoz.
Valószínű, hogy olyan zarándokokat is segítségül kell majd hívni a tervezgetéshez, akik hasonló nehézséggel indultak neki, mint ti, hogy a nehezített körülményekre is gyakorlati tippeket adjanak, de van ötletem, hogy hol találhatunk ilyen segítséget.
Ha kérdésed van, akkor írj választ a levelemre, segítek, hogy részleteiben kitaláljuk a dolgot. Drukkolok nektek!

Klau

---------------------------

anikó írta:

2010.08.22 17:46:50

3-61 évesek vagyunk,párom vak, és mozgássérült, de egyeztlen vágya,végigjárni a teljes el caminot.Én /eddeg hál istennek/%egészséges vagyok,és mindenben segiteném,de hogyan kezdjünk hozzá,segitene valaki?

---------------------------

aniló írta:

2010.08.22 17:44:04

zeretnék elindulni,segitsen valaki!

---------------------------

Klau írta:

2010.07.26 13:55:41

edves Ági!
Sajnos Marssal egy ideje külön utakon járunk, de ez a közös élmények szépségén és az egykori összhangon nem változtat semmit. A szeretet mindig megmarad bennünk.
Örülök, hogy tudtunk segíteni nektek, gratulálok, hogy nekiindultatok és végigjártátok az utat!
Klau

Kedves Zsolt!
Köveskálon végül én sem voltam ott, hasonló okok miatt, de Marssal találkozhattál volna, kár, hogy nem tudtál menni. Köszönjük a gratulációt, kívánom, hogy jövőre sikerüljön nekivágnod az útnak azzal a társsal, aki a legtöbb tapasztalást fogja tudni neked megadni az úton.
Üdv:
Klau

---------------------------

Tzsolt írta:

2010.07.21 19:29:27

zia Klau-Mars!

Azzal kezdeném hogy gratulálok.Már jó ideje olvasom a naplótokat.Fantaztikusak vagytok.Én is úgy vagyok a Caminoval mint klau.Már régóta tervezgetem,de kezdem belátni ebbe bele kell vágni és kész.Sok jó és fontos dolgot olv.a naplótokban.Remélem 2011-be végre én is neki vághatok.Jó lenne egy társat is találni hozzá.Gondolom azért úgy Könnyebb/lélekben is/.Még egyszer gratulálok és további sok sikeres túrát-utat kívánok nektek.Szerettem volna veletek találkozni Köveskálon,de sajnos családi problémák miatt nem jött össze.
Üdvözlettel.TZSOLT.

---------------------------

Kisagi írta:

2010.06.15 16:32:28

edves Mars, kedves Klau,
nagyon nagy segítség volt a naplótok! Az odafelé utazást teljesen lemásoltuk, a visszafelé vezetőt majd jövőre...
Tavaly jártuk végig az utat St. Jean-tól Muxiáig.

Ági és Sanyi (61 éves házaspár

Ui.: olyan szépen összecseng ez a "két szemszög", remélem most is teljes az egyetértés?!

---------------------------

francisco írta:

2009.10.07 18:41:17

la!
Benvenuto commandos Mars!
La Camino lettone è un bene per voi!
Hai diventare una persona migliore ces? Buone cose da dire a me. Abbi cura di te e Pokita!

Indian

---------------------------

ocsiscout írta:

2009.03.27 19:03:24

ello, nagyon érdeklődve olvasom a napolótokat, mert kb hasonló pár lehetünk és mi is megyünk el caminora idén aug-ban. Az utazásunkat mindentől függetlenül ugyanűígy terveztük meg és mi is tervezzük a blogolást kintről. Honlapocskánk nekünk is van, és lassan kezdenek is rájöni az infók.Most még csak az alején tartok, de végigolvasom az egészet!

---------------------------

Klau írta:

2009.03.19 19:30:31

ziasztok!

Köszönjük szépen a gratulációkat, valóban ketten kellettünk ahhoz, hogy végül eljussunk az Útra.

Szerintem nem árt bemelegíteni, elmenni legalább egy-két hosszabb távú gyalogtúrára, esetleg hétvégén két-három napra is, ha van rá lehetőségetek.
Igazából nem lehet erre felkészülni, mert nem is az izmokkal van baj, hanem az inakkal, izületekkel, és ki tudja milyen egyéb alkatrészekkel, amikről korábban sejtelme sem volt az embernek, amíg nem kényszerítette a testét arra, hogy számára ennyire szokatlan mértékű, folyamatos megterhelést viseljen el.
Szóval az izomláz egy dolog, a bokadagadás, térdfájás, hátfájás, sántikálás pedig egy másik. Szerintem mindenképp extrém a terhelés, mert nem a napi 30 km a gond, hanem a pihenés nélküli, egymás utáni sokadik napon megtett kilométerek.
Természetesen hozzá lehet edződni menet közben a napi távhoz, ez normál esetben meg is történik, hacsak nem sérül le az ember, vagy nem terheli meg túlzottan magát. Mi is hozzászoktunk pár nap alatt a 30 km-es sétához, nem mondom, hogy nem fáradtunk el nap végére, de azért még maradt energiánk főzicskézni, ismerkedni, naplót írni.
Amíg az első nap - igaz extrém ronda időjárás közepette, előző éjszakai alvás nélkül, és 1250 m szinttel a lábunkban - úgy zuhantunk be Roncesvalles-i ágyunkba, hogy 5 percen belül már aludtunk, addig később a 35 kilométert is különösebb gond nélkül tettük meg.
Mi speciel készültünk a Camino előtt elég sokat, rengeteget túráztunk, sőt egy darabig minden nap legalább egy órát gyalogoltam hazafelé a munkából. Nem egyszer előfordult az is, hogy elindultam a Vártól és Újpestig meg sem álltam.
Szerintem a rákészülés azért mindenképpen tanácsos, bár mindenki másképp indul neki az útnak, s bizonyára végig lehet menni bármilyen előzetes edzés nélkül is.
Buen Camino!

Klau

---------------------------

kriszti és tibi írta:

2009.03.19 15:29:16

ziasztok!
Fantasztikus, hogy végigcsináltátok!
Klaunak grat a határozottságáért, hogy amikor már elhatároztad magad, nem állíthatott meg senki, Marsnak meg grat amiért "kapta magát" és lecsapott a dologra. Ketten együtt tudtatok eljutni erre az útra, úgyhogy ez a Ti közös Utatok.

Nagyon sok beszámolót olvasgattunk, mert mi is szeretnénk végiggyalogolni ezen az úton, de eddig a tiétek volt a leghitelesebb.

Egy kérdés: egyértelmű, hogy ti túráztatok előtte is, de a Camino végigjárásához szükséges "bemelegíteni"? Mi úgy számoltuk, hogy napi 30-35 km-t szeretnénk menni. Eddig a legnagyobb túránk 30 km-es volt, de csak egy napos és eléggé elfáradtunk. Hozzá lehet menet közben edződni?

---------------------------

Klau írta:

2009.01.22 19:15:06

zia Trixi!

Igen, én tervezem, hogy egyszer még elmegyek a Caminora. Ha nekiindulok valószínűleg nem a francia úton fogok újra végigmenni, hanem talán a portugál utat választom majd, de ez még igencsak a jövő zenéje, az ismétlés biztosan nem egyhamar következik.
Mars viszont biztos benne, hogy nem fog többé elindulni a Caminon. No nem mintha nem élvezte volna, csak még annyi minden mást is szeretne látni a világból, hogy úgy gondolja, amúgy sem lesz elég ideje és pénze mindenre, ezért nem megy vissza olyan helyre ahol már járt. Azért én remélem, hogy még meggondolja magát. ;-)
Jó szórakozást az olvasgatáshoz, örülök, hogy tudtunk valami olyat hozni neked is az útról a villafrancai képpel, ami értékes számodra.

Üdv:
Klau

---------------------------

Trixi írta:

2009.01.17 17:03:34

ahóó

Nagyon örülök,hogy megtaláltam ezt az oldalt!
2007-ben én is végigjártam ezt az utat,még azóta is próbálok visszatérni lekileg..
Mi nyáron voltunk,nem volt ennyi esöben részünk,érdekes a képeiteket nézegetni,az egyiket be is állítottam háttérképnek:)
Amelyik röviddel Villafranca elött készült,a dombtetön egy házzal és Pinien fákkal,az nekem akkor ott nagyon sokat jelentett és sajnos nem készítettem róla képet,ezért külön örültem,hogy ti igen:)
Tervezitek még egyszer végigjárni a "caminot"?
Üdv,köszi ezt az oldalt,jól szórakozom:)
Trixi

---------------------------

Lucián írta:

2008.12.26 12:44:10

ziasztok!

Én is a Sétafikáról találtam rá erre az oldalra.
Karácsonyi olvasmányként olvasom-nézegetem apródonként már harmadik napja.
Igazi karácsonyra való élmény volt számomra.:)))
Úgy gondoltam most szólok hozzá, amikor éppen végére értetek a zarándoklatnak Santiagoban, és még bennem van
a túrátok hangulata.
Megragadott az út és a történtek leírása.
Nagyon tetszik az élmény kettős leírása.
Gyönyörűek a fotók!
Én azonban több képet készítettem volna a többiekről.
Jó lenne középtájt legalább a nevezetes képek feliratozását pótólni! Közelebb kerülnek úgy a képek a
néző-olvasóhoz.
Az El Camilo leírását végigolvasva kikristályosodott
bennem az elhatározás, hogy soha, véletlenül sem fogom végigjárni. Húsz-harminc-negyven éve még lehet, hogy vonzott volna önmagam sok gyaloglás általi megméretése... Ma már gyakorlatias szempontok alapján túrázgatok, ha hegyek közelébe sikerül kerülnünk.
Szerintem ebben az útban az volt az igazi élmény, hogy Ti ketten, és akkor jártátok meg...
Ez megkapó volt.
Egyébként rendkívűl strapás mindenféle ösvényeken kéz a kézben gyalogolni.
Mégegyszer köszi a leírást!
Hamarosan elovasom a kaland végét is.

---------------------------

manta írta:

2008.12.19 11:36:08

ziasztok!
A Sétafika.hu oldalon meghirdetett Kék Túra leírását nézegetve jutottam el ide és itt is ragadtam. Fantasztikus utatok volt, irigylésre méltó.

Remélem a tervezett 2009-es Kék Túrátok is ilyen lesz és remélem, hogy arról is vezettek majd naplót. Biztosan olvasni fogom.

---------------------------

Bal írta:

2008.09.10 09:42:48

ziasztok!
Végigolvastam a naplót és megnéztem a képeket, fantasztikus élmény volt. :)
Már eldöntöttem korábban, hogy én is végigjárom az Utat, remélem, 2-3 éven belül lesz rá lehetőségem.
Ha lehet egy kérésem, a 2008.04.08-i fotók közül az útjelzős-szivárványos, "A helyes irány :)" feliratút szeretném teljes méretben megkapni.
mailcímem: blpub@freemail.hu

Köszönöm!

---------------------------

Klau írta:

2008.06.23 11:27:41

edves Noémi! Sok sikert az utadhoz, remélem elhozza neked azt, amiért elindultál rajta. Buen Camino!
Klau

---------------------------

noemi írta:

2008.06.22 23:44:52

ziasztok!
Azon a falon tenyleg golyak vannak!!! ma lattuk es alig hittunk a szemunknek.
Csodalatos! most atelem azt, amit egy-masfel honapja olvastam annyi kulonbseggel, hogy iszonyu meleg van.
Koszonom

---------------------------

v.erzsi írta:

2008.06.06 10:07:36

.karcsi megfogalmazta amit napok óta mondani akarok Nektek.Én 53 évesen jártam végig tavaj,voltak nagyon nehéz napjaim, elég sok, amikor a fájdalomtól és fáradságtól térdre estem és zokogva borultam a hátizsákra(pl. Burgosz előtt a több kilométeres autópályaépítési elterelések és aszfaltjárás miatt).Nem volt benne semmi misztikus!Mégis a képeiteket, képeimet nézegetve bepárásodik a szemem, még vissza kell mennem,van amit mégegyszer látnom kell, vagy jobban meg kell néznem...A két fiam után életem legnagyobb élménye!!
Köszönöm a magam nevében, hogy megosztotátok velem a Ti élményeteket! A megosztás megsokszorozza az örömet is!Én már régebb óta vagyok fiatal, más tapasztalatokkal mint Ti, mégis azt hiszem közel álltok hozzám.Ahogy Karcsi írta, minden jót Nektek a "tejút" alatt!

---------------------------

u írta:

2008.05.28 18:20:30

ber királyok vagytok!

---------------------------

b.karcsi írta:

2008.05.22 11:42:00

ziasztok!
Nagyszerű volt végigolvasni a kalandjaitokat, megpróbáltatásaitokat. Kicsit olyan volt, mint egy novella, ami szerencsére happy enddel végződött. Én két éve jártam végig a Camino-t 52 évesen (eddig négyszer, különböző útvonalakon) és eddig ilyen őszinte, sallangoktól mentes leírást egyet olvastam a tiéteken kívül. Ugyanakkor tetszett a humorotok, ami végsősoron átsegít sok gondon, bajon.

A legtöbb elmesélés hibája, hogy túl alázatosan, túl misztikusan közelíti meg a témát és elvárja, hogy már eleve így indulj neki az útnak. Ez hiba! A zarándokút nem cél, hanem eszköz. Biztos vagyok benne, hogy bennetek is sok minden letisztult vagy legalábbis volt időtök gondolkodni bőven. A megpróbáltatásokat megszelidíti az idő, s évek múlva már minden csak poénos, jópofa, kedves emlék marad.

A stílusotok egyedi, bátor. Egyikőtöket sem ismerlek, de szimpatikusak lettetek.

Klau: Igazi óvatos, szeretetreméltó és szelíd ember képe rajzolódott ki bennem rólad, aki ugyan néha kicsit ügyetlenkedik, de ez határozottan bájos. Igazi gondoskodó nő lehetsz.

Mars: Rólad csak annyit érzek biztosan, hogy nagyon kettős lélek rejlik benned. Biztos vagyok benne, hogy sok barátod van és sokan utálnak is, de hidd el, jobb ez, mint a langyosvíz. Megnéztem a sétafika oldaladat is, profi munka, tele ötlettel.

Gratulálok mindkettőtöknek és kívánom, hogy még sok-sok napot és éjt töltsetek a "Tejút alatt", vagyis bárhol a világon gyalogolva, kalandozva, boldogan!

---------------------------

noémi írta:

2008.05.17 22:03:32

öszönöm a részletes infót!

---------------------------

mina írta:

2008.05.16 14:16:46

agyon szuper az oldalatok! Végigolvastam a kalandotokat és átböngésztem az infókat is ma. Köszi szépen!
A képek is csúcs jók!

---------------------------

tillia írta:

2008.05.12 18:16:27

ziasztok!
Először is nagyon-nagyon szuper a párhuzamos naplótok!!! Klau alapossága és mars sokszor nyers stílusa pontos képet ad arról, hogy igazából mit várhatok a caminotól. Úgy gondolom, hogy ha valakit mindez visszatart, akkor jobb, ha el sem indul. Egyáltalán nem baj, hogy az Út árnyoldalait is bemutatjátok. A nehézségeket, a fájdalmat, s néha a "feladás" közelségét is. Ettől sokkal hitelesebbek lesztek, mint bárki más.

Amit hiányolok, az a naplóban többször is említett hasznos infók. Kellenének. Sürgősen!

---------------------------

Évi írta:

2008.05.10 23:28:00

ars meg nagy csibész a fotókon

---------------------------

noémi írta:

2008.05.10 18:16:01

SÚÚÚÚÚÚCS FOTÓK!!!!!
Minden elismerésem!
Köszönöm!

---------------------------

faxx írta:

2008.05.10 15:00:24

lau vagány csajszi!

---------------------------

Marcsa írta:

2008.05.08 23:09:38

"The bull is the logo of Osborne, Spanish makers of sherry, brandy and port. The company was founded 1772 by a British immigrant, Thomas Osborne Mann. The bull logo became famous in Spain because of huge roadside advertisements showing a black bull silhouette...
http://www.osbornesolaz.com/home_index.html

---------------------------

Marcsa írta:

2008.05.08 22:33:04

inden elismerésem a Tiétek! Fantasztikus utatok volt!A képek gyönyörűek, hangulatosak, borzongva néztem végig.. Köszönöm, hogy megosztottátok velünk élményeiteket!
(Hogy a Bika rejtélye is megoldódjon.. Én úgy tudom, az Osborne cég reklámja volt. Ők a legnagyobb szeszesitalt gyártó cég a Spanyoloknál. A sok közlekedési baleset miatt betiltották az útszéli szeszesital reklámokat, a felirat lekerült, viszont a bika maradt.. Na, nézd csak meg..biztos hoztál olyan üveget amin rajta van.. :)

---------------------------

dardachir írta:

2008.05.08 11:22:15

lmondhatalan, leírhatatlan, eszméletlen. és ez a képekről is átjön. sőtt!! fantasztikusak a képek!

---------------------------

baba írta:

2008.05.08 10:47:27

egyűrtem az összes képet, nagyon teccik:-) egyet hiányoltam, mikor a sziklafalon a sok gólya van. gondolom készült róla kép, azt még megszeretném nézni:-)mars, megnőtt a hajad:-)

---------------------------

Mars3696 írta:

2008.05.08 09:56:32

elkerültek a képek!

---------------------------

noémi írta:

2008.05.06 08:49:29

ratula! Le a kalappal Előttetek! Persze, hogy érdekelnek a fotók!
Az oldal rendkívül színvonalas, tetszik!
A sok hasznos infó jól jön nekünk, mert júniusban mi is megyünk. Köszönöm!

---------------------------

gvet írta:

2008.05.05 19:24:36

alaki :) :) :)

és egy szolid grat...

---------------------------

klau és mars írta:

2008.05.05 17:57:49

-2 nap és fent lesznek a fotók, ha valakit érdekel... :)

---------------------------

dardachir írta:

2008.05.04 13:39:17

ardachir@gmail.com
előbb elírtam. bocs.

---------------------------

dardachir írta:

2008.05.04 13:35:18

ziasztok!
Gratulálok, hogy sikeresen teljesítettétek az Utat! remélem szerencsésen hazaérkeztek! figyelemmel kisértem napjaitokat, mivel én is meg fogom járni a caminot a nyáron. nagyon szurkoltam! fantaszikusak vagytok! :)
viszont Klauhoz lenne egy pár kérdésem a kinti internetes dolgokkal kapcsolatosan. nem akarok most zavarogni, hiszen ma értek haza, rengeteg tennivaótok van, család, barátok és legfőképp egy kiadós pihenés!:) de ha halkalmasabb napok jönnek szivesen váltanék Veled/Veletek egy-két emailt. címem dardachir@gmal.com
Mégegyszer gratulálok, legyetek magatokra büszkék!
Buen Camino!

---------------------------

klaudia főnöke írta:

2008.05.02 11:55:52

zevasztok!

Először is gratulálni szeretnék ahhoz, hogy végigmentetek és feltehetően egy darabban hazaértek majd vasárnap :o)
Másodszor: Boldog születésnapot Klaudia!
Sajnos nem volt időm mindig olvasni és csak most tudtam írni.
Klaudia, sok szeretettel és sajnos sok munkával várunk vissza...

Adios,
Attila

---------------------------

klau és mars írta:

2008.05.02 10:55:29

ála a santiagoi buszpályaudvar grátisz wi-fi elérésének, mégiscsak fel tudtuk tenni az elmúlt napok eseményeit, amelyek a fisterrei óceánparton estek meg velünk...

---------------------------

klau es mars írta:

2008.05.01 18:54:33

ocsesz, kicsit hadilabon allunk a datumokkal, miota kodorgunk... :o)

Majus 4.-en (vasarnap) erkezunk haza.

---------------------------

klau es mars írta:

2008.05.01 18:46:43

loszor is szeretnem megkoszonni mindenkinek a kedves uzeneteket es gratulaciokat. Sajnos innen nem tudok valaszolni egyenkent, de nagyon orultem annak, hogy gondoltatok ram (Klau).

Az elmult 3 napban nagyon szep elmenyekben volt reszunk a fisterrai oceanparton, de technikai okokbol ugy nez ki, hogy nem fogjuk tudni innen feltenni a naploreszleteinket, majd csak ha hazaertunk. (Emiatt nem akarunk ujabb sulyos eurokat kolteni telefonkartyara). Koszonjuk mindenkinek a batoritast, biztatast es gratulaciokat, mi nagyon elveztuk az utat minden nehezseg ellenere is. A tobbit majd otthon, szoban, illetve a maradek naploreszletek es fenykepek is felkerulnek majd. Majus 5-en delutan erkezunk haza Budapestre, addig is udv mindenkinek:
Klau, Mars

---------------------------

hev írta:

2008.04.30 15:44:20

lau, Mars gratulálok! A napló nagyon jó ötlet volt!

---------------------------

Evolin írta:

2008.04.30 12:17:59

smeretlenül is gratulálok az utatokhoz. Élvezettel olvastam és kísértelek benenteket végig. Leginkább azt tetszett, hogy végre olyan írást olvashattam ami nem misztifikálta túl az útat, hanem benne volt a hétköznap minden gondja, nehézsége. Aki elindul rajta így jobban felkészülhet, hogy nem fáklyás menetben lesz része. Nagyon jó stílusban megírt napló..Kettőtök kapcsoltához gartulálok, maradjatok mindig ilyenek egymásnak!!!

---------------------------

moss írta:

2008.04.30 10:25:19

z nem semmi, bar ugy lett volna az igazi, ha vegig gyalog mentek. Igy gyengecske kicsit.

---------------------------

Marti írta:

2008.04.30 01:29:18

aaat.....MINDEN ELISMERESEM NEKTEK!!!!! Gratulalok !!! Remelem ha hazaerkezem en is , vegre osszehozunk egy talalkozot! Klaudiat ismeretlenul is Istenke eltesse sokaig !:) Puszi Nektek! :)

---------------------------

Alex74 írta:

2008.04.28 13:05:51

ÁT MEGCSINÁLTÁTOK! :) Ehhez kétség sem fért, látva, olvasva, hogyan támogatjátok egymást, az elszánt soraitokat. Nagyok vagytok, GRATU!!!:D A Technológus

---------------------------

RÓzsi írta:

2008.04.28 10:47:46

z utatok a nehézségekkel együttis nagyon szép.
Legyetek mindig ilyen boldogok!

A Marsot ismeretlenül is üdvözlöm!
Puszi:Rózsi

---------------------------

RÓzsi írta:

2008.04.28 10:41:40

zületésnapod alkamából örömökben gazdag hosszú boldog életet kívánunk!

Szeretettel:Rózsi Imre

---------------------------

Zsu írta:

2008.04.28 09:52:52

oldog szülinapot kívánunk Klau!
Gratulálunk nektek!
Most aztán pihizzetek sokat!

Zsu+Áron+kicsiÁ

---------------------------

Marcsa írta:

2008.04.28 08:53:46

edves Klau! Születésnapodra kívánok Neked..
Napfényt, egy kellemes sétát..
Barátokat, boldog nevetést..
Különleges pillanatokat..
És minden boldogságot!

---------------------------

Bé írta:

2008.04.28 07:37:55

edves Virág, Kávé, Klau! :-)
Nagyony Boldog Születésnapot! Isten éltessen :)

Napi rendszerességgel olvastalak, követtelek Benneteket, izgalommal, aggódással, irigykedéssel.
Le a kalappal előttetek :)
Várom már nagyon a hazatérteteket s a személyes élménybeszámolót. :-)
Jó pihenést ünneplést a mai napra.

---------------------------

Szami írta:

2008.04.28 05:57:14

ratulálok Nektek! Kemény négy hét után megérdemlitek a pihenést!

---------------------------

Laci45 írta:

2008.04.27 23:59:29

ziasztok!

Gratulálok, hogy ilyen derekasan álltátok a nehézségeket, fáradalmakat és kitartottatok az álmotok mellett...
Nehéz négy héten vagytok túl most, és derekasan megálltátok próbát!
Remélem most kellemesen fogtok napozni a tengerparton, várost nézni, kikapcsolódni.
Nagyon izgultam, hogy minden jól sikerüljön Nektek!

Boldog Szülinapot Kívánok Claudikám...

---------------------------

baba írta:

2008.04.25 12:32:55

elyesbítés: büszkék helyett büszke, vagy a vagyok helyett vagyunk:-))

---------------------------

baba írta:

2008.04.25 12:32:01

emsokára célbaértek:-) a gyerekeim és magam után ti vagytok, akikre büszkék vagyok:-) puszi nektek:-) virágnak boldog szülcsinapcsit:-)***

---------------------------

Marti írta:

2008.04.24 02:50:56

ziasztok! Erot,es kitartast a tovabbiakban is !

---------------------------

Veni írta:

2008.04.23 18:35:03

ire eszembe jutott a jelszavam, majdnem elfelejtettem, mit akartam írni:)
Annyi mindent nem láttatok az időjárás miatt a tájból, hogy szerintem valamivel békésebb évszakban végig fogtok menni mégegyszer.(mondjuk nyáron:)

A japán srác öröméről szóló mondaton még mindig röhögök:D

---------------------------

Alex74 írta:

2008.04.22 20:40:28

90 káem..ezt már fél lábon és csukott szemmel is:D...HAJRÁ!! :) Üdv és továbbra is jó egészséget ( biztos ami biztos megpecsételve egy Borsodival éppen :D ): a Technológus

---------------------------

Veni írta:

2008.04.20 21:49:37

ziasztok:)

Remélem Klau nem dobott dupla ritzbergert sem!:) Írjatok valamit, mert kezdek aggódni:)

---------------------------

Irén írta:

2008.04.20 09:01:15

indent bele Klau és Mars, már nem sok van hátra!
További jó utat!

---------------------------

aronwood írta:

2008.04.19 17:19:33

ziasztok gyaloglók beszéltem Uri Geller-bával és átutaltunk nektek egy köteg energiát+lóherét(szerencse) :-) Zsuzskó+Áron+kicién

---------------------------

Encike írta:

2008.04.19 08:06:54

zijasztok!!!
Még mindig olvsom hogy mik történnek, és számolom a napokat!!! Már csak 15 nap!!!! Vigyázzatok magatokra, és további jó gyaloglást!!! ;)

UI.: Mama, a kiskutyákat nem tudtad volna kihagyni?? x) =)

---------------------------

Alex74 írta:

2008.04.18 21:41:28

zia Mars (Ismeretlen Ismerős, hiszen sok dologban egyformán gondolkodunk, amint látom), és Klau! Ide is írok...mert fontosnak tartom. Az álmaikat megélők kivétel nélkül MINDIG megosztják az embereket, ezt én is tapasztaltam, báár kismiska vagyok hozzátok képest...Sosem fogom megérteni azokat, akik sértegetik a másikat. Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Tök régen megírták már egyébként. Mars! Javaslom a Tequilás módszert, mert ugye gyógyszert úgysem veszel be. :)Egyébként nekem ilyen esetre az egyszerű széntabletta is bevált:) De ha minden kötél szakad, meg kell alkudni...Nagyszerű olvasni "látni", gyerekek, hogy mennyire jól kiegészítitek egymást, csak így tovább!!! Mars dumán szokás szerint jókat vigyorgok, Klau pedig tééleg vérprofi ( netkapcsi, cérnás trükk, fordítás..). Szóval: KITARTÁS,HIT,HADD SZÓLJON A ROCKANDROLL, NYOMJÁTOK :))

---------------------------

Édesanyád írta:

2008.04.18 13:47:08

öszönöm a jó kívánságot amit a szülinapomra küldtél.Sok sikert a hátralévő útra "szabadon, igazságosan, emberségesen." Szeretnénk továbbra is büszke lenni rátok, mindenkinek ilyen gyereket kívánok, mint te és húgod és kedves családjaitok!Kitartást, egészséget kívánunk:
Édesanyád és Édesapád!(kiskutyák) :-)

---------------------------

mafalda írta:

2008.04.17 23:16:53

ziasztok, Nagy Utazók! Bár nem ismerlek személyesen Benneteket, részemről tetszik a blog és szerintem senkinek sincs joga beleszólni. Akinek tetszik, olvassa el, akinek nem, kattintson tovább. Egyszerű.
Már megjártam az utat három éve - és aggódva olvasom Mars problémáit... Lehet, hogy gyenge jótanács, de próbálj meg banánt enni, hátha az segít... Sok energiát ad és talán jobban megmarad benned. Szerintem a tej ilyenkor kifejezetten nem jó, mert meghajtja az embert. Azonkívül: az Úton minden gyógyszerész egy zseni, műkedvelő orvos, nagyon sok jótanácsot tudnak adni. Szerintem bátran kérdezzetek meg egyet: biztosan fog adni valami jó gyógyszert! Mars, ne kínlódj feleslegesen, ne veszítsd el az erődet!
Kitartás, Jó utat Nektek! Buen Camino!

---------------------------

bob írta:

2008.04.17 18:10:16

em gondoltam volna, hogy írnom kell ide...
Kitartást és erőt kívánok kedves barátomnak, Mars komának. Ez azonban kevés lenne ahhoz, hogy keyboard-ot ragadjak, hiszen ő tudja enélkül is, hogy szorítok érte.
Inkább baba írására szeretnék reagálni, mert minden szavával egyetértek. Nem sok ember van, akiért tűzbe tenném a kezem, de Mars ilyen. Szomorúan látom, hogy nem kizárólag kívülállók írnak méltatlan dolgokat Marsról, hanem a barátai is.
S bár az én stílusom tényleg igazán nyers, de inkább kihagyom ezt a ziccert most. Főleg, mert a vitapartnerek meggyőzésére vajmi kevés esély mutatkozik.
E napló nem ilyen céllal jött létre. Nem azért, hogy íróinak rossz érzést, fejfájást okozzon. A személyeskedően őszinte véleményeket pedig majd mindenki személyesen közölje Marssal.
Ha találkozom vele, nekem is lesz 1-2 észrevételem. S úgy látom lesz, akit nyugodtan levegőnek nézhetek majd, mert megint volt kinek leírni magát emberileg előttem...

---------------------------

dániel próféta :) írta:

2008.04.16 19:50:40

lau, Mars! a koordinátákkal ott van a hiba, hogy a hosszúsági koordináták elé írj be egy mínusz jelet, hiszen Greenwichtől nyugatra vagytok! Buen Camino!

---------------------------

reni írta:

2008.04.16 19:33:07

organ!Annak ellenére,hogy járod az utad,elég beképzeltnek tünsz! Azok aki szerinted az "észt osztogatják" igaz, most otthonról, jórészt már megjárták az utat. Többek közt én is, de két hét múlva újra megyek! Nem szeretnélek utolérni! A blog arról szól, hogy az emberek megmondhatják az őszinte véleményüket. Klau és Mars KITARTÁST!!!

---------------------------

dániel próféta :) írta:

2008.04.16 13:49:34

a, és a GoogleMap szerint földközi-tengeri búvártúrán vesztek részt :) Arra is vannak kagylók, csak másmilyenek :D

---------------------------

dániel próféta :) írta:

2008.04.16 13:38:14

lvastam a naplótokat, és bár nem ismerlek Titeket személyesen, de Marsnak azt üzenném, hogy ne legyen ennyire feszült és ellenséges az emberekkel meg a természettel. Ha a stílusa - amint az ismerősei írták - ilyen is, az Úton próbáljon meg jólelkű, kedélyes zarándokként végigmenni.

Buen camino!

---------------------------

baba írta:

2008.04.16 12:34:29

z az oldal legfőképpen azért jött létre (szerintem: mert én egy szőke nő vagyok), hogy klau és mars családja, barátai, ismerősei nyomon tudják követni a mindennapi küzdelmeiket, a jót, és vele együtt a rosszat is. bár idegenek is olvassák, olvashatják, hozzászólhatnak, mert éljen a szólás szabadsága, de nem hiszem, hogy pocskondiázásnak itt helye lenne...tudjuk mostmár walder, pótkerék és társai véleményét, hogy kiről mit gondol, és azt hiszem, hogy a közös barátok nevében meg is köszönhetem eddigi hozzászólásaitokat, és legyen ennyi elég. mi barátok ide azért jövünk fel, hogy elolvassuk szeretett barátaink hosszú, néhol fájdalmas, de reméljük inkább szép napjaik leírását, és akármilyenek is, így szeretjük őket, és jóérzéssel tölt el minket, hogy túlvannak mégegy napon...bár ők választották ezt az utat, ettől még kemény lehet számukra is..de lejjebb tekerve az embernek elmegy még a kedve is attól, hogy titeket olvasson...

---------------------------

Ha írta:

2008.04.16 11:34:59

edves Zsuzska és Walder!

Békés és élményekben gazdag jó utat kívánok nektek!

---------------------------

zsuzska írta:

2008.04.16 00:14:00

zia Walder! Sajnálom,azt hittem, amikor felhívtam a figyelmeteket erre a blogra, hogy sok hasznos, segítő információ lesz benne, azoknak a számára, akik kicsit később indulnak útra. Ahol mi fórumozni szoktunk, ott nagyon más a hangnem, őszintén írhatunk egymásnak ismeretlenül is,kérdezhetünk, problémákat felvethetünk, megoldást keresünk. Érezzük egymás segítségét, és ha a véleményünket kifejezzük, senki nem dorombolja le a másikat. Amelyikünknek kétsége támad, azt ismeretlenül is erősítjük, bátorítjuk.Bár személyesen nem ismerjük egymást, de többen, több hete készülünk egymást segítve az útra.
Be- be kukkantok ide, hátha itt is megvalósul ezekből valami,de sajnos eddig csak elszomorítottak az olvasottak. Ahol mi szoktunk írni egymásnak, azon a fórumon,bizony mások is kifogásolták ezt a hangnemet. Mivel én hívtam fel a figyelmet erre a blogra, én éreztem magam előttük kényelmetlenül. Pedig örültünk, hogy a zarándoktársunk által összeállított, naponta frissített útilistán szereplő jelenleg 29, de folyamatosan gyarapodó számú zarándok mellett, még ketten, Klau és Mars is, úton vannak, akiknek ismeretlenül is szeretettel követhetjük az útját.
Mars! Számomra az tükröződik, hogy nagyon megbánthattak, belédtaposhattak, sok csalódás érhetett eddigi életed során, sok negatívumot kellett átélned. Valószínű ezért látod ilyen szemüvegen át a történéseket most is. Ha nem így van, annak csak örülök. Kívánom, hogy a sok rosszat le tud tenni,a jó és a szép is megtaláljon téged, és megkapd az úttól amire szükséged van. Buen Camino nektek is, a tegnap útra indult három zarándoktársunknak is, és minden útra készülődőnek, köztük nekem is, aki éppen mához két hónap múlva indulok, és Waldernak is.

---------------------------

Walder írta:

2008.04.15 21:01:12

úúúúúúúhaaaaaaaaaaaaa
Én lettem itt az első számú közellenség?
Azthiszem van itt egy kis félreértés
először is én egy szóval sem mondtam hogy mars bunkó
Tibor ezt te említetted.
A stílusa valóban egyedi ami nagyon is távol áll tőlem, de attól ő még zarándok aki joggal tapossa Szent Jakab útját, ezért mindenképpen tiszteletet érdemel, de az ahogy előadja magát Mars, azt én nem tudom tolerálni......de ez ugye marad az én problémám...ilyen vagyok
Torgan minden elismerésem, hogy már jársz a camino-n, irigyellek is érte, nekem még kerek 2 hónapom van hátra az idulásig, de kérlek ne gondold magad többnek azért mert az úton jársz, attól hogy még nem váltottam ki a credencial-t, még én is zarándok vagyok.

---------------------------

torgan írta:

2008.04.15 20:15:33

em vitatkoznek itt a sok okostojgival. En epp a Caminot jarom, kicsit Klau es Mars mogott (Estella-bol irok)
A hanyas nem a rossz tavozasa, hanem a romlot hal hatasa. Nekem is kijutott a rossz idobol es teljesen egyetertek Marssal. Edig mindenki aranyos volt velem, de az biztos, hogy azt a pelegrino-menus helyet elkerulom. Nem szeretnek betegen gyalogolni.

Mars! Ne torodj azokkal, akik otthonrol a kenyelembol, a "minden tuti, biztos, mi meg osztjuk az eszt"-bol irnak. Ne valtoztass a stilusodon! Nekunk bejon. Klau irasai is nagyon aranysak, latszik, hogy egy erzekeny no irasai...

Remelem, bennunk legalabb annyi kitartas lesz, mint bennetek. Mi tudjuk, mit beszelunk. Jo utat!

---------------------------

reni írta:

2008.04.15 16:34:05

gaza van Pótkeréknek! A hányásod a sok rossz gondolattól van.Próbáld meg elfogadni a rosszat is, ami történik veled, és gondolkodj el azon, vajon ez mért történt velem!? Ezt teljesen jó szándékból írom, de megértem, hogy valamiért ez az út ezt hozza ki belőled! Nekem egyébként semmi bajom a stílusoddal, sőt tetszik, hogy nem szépíted a dolgokat, csak azért, hogy másnak tetszen!Ami még tetszik, az, ahogy beszélsz a naplódba a párodról, figyelsz rá!! Kitartást! Küldöm az energiát!!!

---------------------------

baba írta:

2008.04.15 14:57:53

emtom hányadik próbálkozásom remélem mostmár sikerül, hogy tudjak ide írni:-) ennyire nem lehetek szőke, mindegy:-) nagyon irigyellek benneteket, még akkor is, ha lábat varrtok és néha hánytok is:-D nagyon sok sikert kívánok, és sok erőt, hogy végigtudjátok csinálni! sok puszi

---------------------------

hev írta:

2008.04.15 12:49:34

alzada de Coto is benne van a Földközi tengerben?
valami gond van a Google Map koordinátákkal!

---------------------------

violka írta:

2008.04.15 10:46:40

edves Klau, Mars!
Kívánok további kitartást és igazi jó időt a hátralévő napokra! Klau, nagyon büszke vagyok rád! Mars, neked meg azt mondom, ne foglalkozz senkivel, akinek nem tetszik a stílusod. Bár nem ismerlek, tudom, hogyha Klau téged választott, nem lehetsz rossz ember!
Puszi

---------------------------

Ha írta:

2008.04.14 22:01:48

"Le style c\'est l\'homme"-a stílus maga az ember-

Remélem Mars kihánnya magából azt a sok mocskot, és megtisztulva emberhez méltóan fog hazatérni!
Ehhez kívánok Marsnak sok szerencsét,Klaunak pedig kitartást!

---------------------------

tibor írta:

2008.04.14 20:44:08

alder!
Nyugodtan vegyél egy mély levegôt és akár szégyeld is magad, ha jól esik. Ismerem Marsot. Nem bunkó, nem eszetlen, csak a stílusa nyers. Ha nem tetszik, odébb lehet sétálni.

Én megjártam a Caminot és eddig semmi hamisságot nem érzek. Te végigszenvedted vagy csak a szád jár, okoskodsz?

---------------------------

beus írta:

2008.04.14 17:46:25

ziasztok!
Szerintem mindenkinek joga van úgy megélni a saját útját, ahogy kedve tartja!!!
Aki, pedig úgy gondolja, az nyugodtan szégyelje magát...
Klau! Mars! Szurkolok! Ha valami van küldjetek SMS-t és hívlak!

---------------------------

Walder írta:

2008.04.14 17:06:21

zutyok?
Farok?
Tökorrú?
Genyák?
Politikai gyűlölködés?
Ja?És még kislányt is megrugdalnál?Szomorú hogy ezt juttatja eszedbe az út!
Mond csak mars ezek után egy kicsit sem szégyelled magad?Próbáld meg!Ha nem megy akkor majd én szégyellem magam helyetted!

Ja, amúgy azok a hülye kis hordók IMAMALMOK!

---------------------------

Pótkerék írta:

2008.04.13 23:38:03

ziasztok!

Remélem az út eléri célját!
Eddig fogcsikorgató küzdelmet látok az elemekkel!Talán élvezhetnétek jobban!
Mars! Sok energiádat elvesz a düh a gyűlölet a harag!
Talán azért hánysz olyan sokat!Talán tisztulsz!A kemény törik!Vedd észre a szépet és jót!
Árad belőled a rossz a negatívum a gyűlölet!Lazíts és szeretettel járj!
Klau!
Le a kalappal,igazán tiszteletet parancsol ez az elszántság!
Kiváncsian várom a folytatást!Szurkolok mindkettőtöknek!

---------------------------

Ilike írta:

2008.04.13 10:17:31

ziasztok!
Ma végre sikerült elolvasnom az utolsó három napotokat, azaz 04.11-ig, hát elég kemény. Mars, a múltnap csináltunk Gézával körömpörköltet, a csülök helyett, de nem cukkolásból írom. Különben a kolbász meg a szalonna sem hadja soha cserben az embert a nagy úton. Vigyázzatok magatokra, még egyszer sok kitartást, és várom a fejleményeket. Puszi Ilike

---------------------------

Encike írta:

2008.04.12 22:20:40

ajj Apci,újra megy az internetem, Klári szerencsére elintézte, de mondjuk anyuci is rendes, mindig kinyomtatja nekem a munkahelyén a kalandjaitokat. Már várom, hogy gyertek. Vigyázzatok magatokra!!!

Puszi: Encikétek

---------------------------

Veni írta:

2008.04.12 00:20:08

ire visszaértek, kinő a hajad és egy szusszanással felrohantok a Csóványosra:)
Lehet, hogy egy ideig egyik túra sem lesz elég hosszú:)

---------------------------

hev írta:

2008.04.10 14:15:16

z erő legyen veletek !
Atapuerca a Google szerint benne van a tengerben :-)

---------------------------

Szami írta:

2008.04.10 11:01:10

úúúúúúúúúúúúú. Olvasgatom a naplóitokat folyamatosan. Annyira hihetetlenek a számok. Milyen messze vagytok, mennyit tettetek már meg, meg hasonlók. Picit irigykedem is, az az igazság, bár nem irigyellek Titeket. :) Nagyon ellentmondásos? :)
Szami

---------------------------

Zsu írta:

2008.04.07 14:05:38

ok sikert nektek szurkolok nagyon, remélem kitartotok!:-)
Hugi

---------------------------

klaudiafőnöke írta:

2008.04.07 13:16:15

zevasztok!

Először is sok szerencsét a továbbhaladáshoz...
Másrészt az élményeket itt olvasva, szerintem lesz az út során még olyan pillanat, amikor Klaudia visszasírja a jó kis fizetési igényléseket a munkahelyén :o))))
Mindenesetre kitartást és jó szórakozást kívánok!

Attila

---------------------------

klaudiafőnöke írta:

2008.04.07 13:16:05

zevasztok!

Először is sok szerencsét a továbbhaladáshoz...
Másrészt az élményeket itt olvasva, szerintem lesz az út során még olyan pillanat, amikor Klaudia visszasírja a jó kis fizetési igényléseket a munkahelyén :o))))
Mindenesetre kitartást és jó szórakozást kívánok!

Attila

---------------------------

krily írta:

2008.04.06 10:39:46

iztos Jó a kirándulás!:) olvasom a napjaitokat!IZGI!(eddig) ki tudja mi jön még a következő 25 napig...

---------------------------

Encike írta:

2008.04.05 19:02:15

át ez így igaz...Eddig minden nap megnéztem, mi folyik itten...xD Pusziii<3

---------------------------

Ilike írta:

2008.04.05 11:48:06

ziasztok! Nem gondoltam volna Mars (J), hogy ilyenre vállalkozol, és továbbra is sok sikert és hajrá tovább. Ne adjátok fel. Mindig elolvasok amit írtok, és alig várom a következőt. Szegény Dudi is állandóan a gép előtt ül, hogy tudja mi van Veled. Puszillak és kitartás. Ilike

---------------------------

Marcsa írta:

2008.04.04 22:25:54

öszönöm,igyekszem majd nem átkelni a hídon.. :)
Jól van, az aksitöltés is megoldható.
Hát, nem volt könnyű az első napotok! Le a kalappal előttetek! Vigyázzatok egymásra! Lelkileg veletek vagyok.. Szeretlek Titeket! Puszi, Marcsa

---------------------------

Encike írta:

2008.04.04 20:45:02

ű, ez húzós...Amúgy szerintem ugyan akkor töltitek fel a dolgokat,a mikor Én ezt most írom nektek, mert az elöbb még csak az április 4 volt fennt... Na puszi, és továbbra is olvasom a kalandjaitokat...

UI.:Remélem is, hogy elvisztek Párizsba...:) ;) :P

---------------------------

Sarahli írta:

2008.04.04 16:01:59

ziasztok!
Nagy-nagy kitartást és minél több és szebb élményeket kívánok! :-)

---------------------------

adri írta:

2008.04.04 11:16:27

ziasztok! Én is nagyon várom már a fejleményeket, remélem, tudtok venni kártyát! Sok sikert!!!
Puszi: Adri

---------------------------

Encike írta:

2008.04.03 19:22:53

zijjasztok, kb. minden nap 8-szor megnézem ezt az oldalt, hogy írtatok-e...:) Remélem nemsokára írtok is. Szurkolok, hogy tudjatok venni kártyát!!!
Puszi: Enci

---------------------------

Mars3696 írta:

2008.04.02 17:44:19

ziasztok! Egy-ket nap es felkerulnek az eddigi napok esemenyei, van mit meselnunk. Egyelore olyan pici telepuleseken haladtunk at, amiken nem volt telefonszolgaltato kirendeltseg, ugyhogy most is csak a zarandokszallas internetjet tudjuk hasznalni, de a naplofeltolteshez ez nekunk keves. Megvagyunk, egyelore minden rendben, sehol egy vizholyag, csak nemi izomlaz. Pillanatnyilag Larasoana varoskaban (faluban)vagyunk, ahol meg elelmiszer bolt sincsen, csak a szallason lehetett venni nemi elelmiszert. Ez nem egesz hatvan kilometerre van az indulasi ponttol, ma mar ragyogo napsutesunk volt a reggeli eso utan, de a tegnapi napot nagyon megszenvedtuk. Udv mindenkinek: Klau, Mars

---------------------------

Ilike írta:

2008.04.01 21:36:04

zia! Drukkolok Nektek, és sok sikert. Kiváncsi vagyok milyen lesz

---------------------------

Encike írta:

2008.03.31 15:17:00

zijja Apucikám, valamit csinálj a PDA-val, mert nem lehet elolvasni, hogy mit írtál...Puszi!!!

---------------------------

Agota írta:

2008.03.30 23:10:20

de is beírom..mert ide szántam.
Kalappal az induláshoz! :)
Lefogadom, hogy nekünk itthonülőknek is megmozdul itt bent valami a kalandjaitok során. Vigyázz! Kész! Álmokért nyúl! :)

---------------------------

Veni írta:

2008.03.30 22:45:46

zép estét:)

Jó az oldal, az ötlet is, hogy két különböző szemszögből olvahatjuk az élményeket, meg az is, hogy megosztjátok:) Többen is naponta fogunk itt tobzódni, lázas kíváncsisággal (olykor nem kevés irígységgel;) , hogy elolvassuk a bejegyzéseket. Remélem írtok minden nap, de van egy olyan érzésem, hogy lesznek napok, amikor nagyon fáradtak lesztek írni:)

Mit is lehet kívánni egy ilyen útra? Kitartást, és persze azt, hogy ne kelljen használnotok azt a e.ü kártyát:)

---------------------------

szami írta:

2008.03.30 20:41:14

ár, hogy a fotók nem jönnek be - legalábbis nálam -, megnézném, milyen lettél hajnyírás után, Mars! :)))

---------------------------

Mézmoly írta:

2008.03.30 17:47:40

ziasztok! Teljesen idegenül ugyan, de vettem a bátorságot, hogy írjak pár sort Nektek, a Bátor Hősöknek, akik nem csak a szájukat jártatják, hanem mernek is cselekedni céljaik érdekében. Szeretem azokat az embereket, akik ha eldöntenek valamit, merészelik is végigcsinálni. Véletlenül bukkantam a sétafika oldalra, és erre a kis élménybeszámolós naplóra. Eredeti ötlet, minden elismerésem Mindkettőtöknek! Nagyon izgalmasnak ígérkezik, és nagyon örülök, hogy megosztjátok mindenkivel, akit érdekelhet. Így velem is. :) És az a legnagyobb szerencsém, hogy még a legelején kapcsolódhatok az "eseményekbe".
Nem tudom mit kell ilyenkor kívánni, az előttem szólók már elmondtak mindent, újabbat nem tudok: Jó utat, Kitartást és a többi....
egy idegen keresgélő

---------------------------

szami írta:

2008.03.30 10:17:53

ziasztok!
Én is most láttam a Sétafikán a linket, gyorsan rákattintottam. A Kedvencekbe már bekerült. :) Szépen megkreált oldal, bár a lényeg - számomra - itt közel sem ez. Nagyon kíváncsi vagyok az élményeitekre, és amik megoszthatóak velünk. ;)

Visszavárunk Titeket!!!

---------------------------

Marcsa írta:

2008.03.30 00:42:24

úú, szuper jó lett az oldal! Gratula!
Nagyon izgulok értetek, bár Marsot ismerve, tudom ez felesleges..
Kívánok Nektek nagyszerű kalandot, kellemes időt, jó egészséget, erőt, hogy végigjárjátok ezt a varázslatos utat!
Buen Camino! :)

---------------------------

Bé írta:

2008.03.29 14:15:27

em tudom a még hátralévő 2 napban lesz e lehetőségünk kommunikálni (persze az embernek arra van ideje amire szakít:-)) Mindenesetre Élményekben Gazdag Jó utat és Kitartást Nektek.

---------------------------

Ency írta:

2008.03.29 10:28:50

át Én is szurkolok nektek...;)

---------------------------

Kata írta:

2008.03.28 18:59:00

ajrá!!! Drukkolok nektek!

---------------------------

Joli írta:

2008.03.27 08:27:39

ég nem sok minden van az oldalon, de nekem már így is tetszik a külseje. Nagyon várom, hogy tartalommal legyen tele, érdekel a kalandotok, mert jövőre én is szeretném végigjárni az Utat.

---------------------------