"A legmélyebb az erősek szenvedése" (Agatha Christie)
 
(2014.11.18)

Megélhetési civilek és a céltalanság zűrzavara

FORR AZ ALOM

Az elmúlt néhány hét történései arra sarkalltak, hogy megírjam milyennek látom a jelenlegi magyar "civil " ellenzéket; írjak a csalódottságukban kapkodva, fejvesztve cselekedő balliberálisokról, akik zsinórban háromszor is kikaptak a győlölt jobboldaltól, írjak a mindenhol szart kavaró mécs imrékről és magyar fruzsinákról, akik önmagukat egyszerűen csak a demokrácia egyetlen igaz letéteményeseinek aposztrofálják, illetve írjak az egyértelműen USA által pénzelt és támogatott "civil szervezőkről", akik egyetlen célja a demokratikus rend megdöntése! Igen, ezekről akartam írni most, 2014 novemberében, hogy később ne tűnjön el a pillanat a felejtés süllyesztőjében, de találtam egy szemtanú leírását, aki részt vett a Kormány elleni hecctüntik egyikében. Akaratlanul is olyan jól fogta meg a dolog céltalanságát és mondvacsináltságát, hogy úgy döntöttem, saját írás helyett ezt mentem el, mielőtt visszakereshetetlenül lecsúszik a Facebook feneketlen gödrébe:

Baktatunk hazafele a térről, rugdosva üres sörös dobozokat, borosüvegeket. Hömpölyög a szemét a szép tér kövén - ennyi maradt. Volt ismét tüntike, beszédekkel, önmegvalósító táblákkal, sok-sok emberrel, no és persze adományos dobozzal. Ám mivel nem tudhatták, mennyi lesz az annyi, hát vécéket nem rendeltek. A hátizsákból előkerülő dobozok és palackok a földön végezték, árnyékszék híján a bokrokat, szobrokat locsolta bőszen a sörrel átitatott ifjú nemzedék, Demszkyvel ellentétben ingyen.

Volt közfelháborodás napja, hát jól fel is háborodtak sokan. Mindenki máson. Meghatározott ok és cél nem volt, kinek mi fájt, hát az ellen demonstrált. Táblaerdő a játszadozó gyerekek és a babakocsik felett, piknik a téren, ugrálás, mert aki nem ugrál, az büdös Orbán. Rothadt a narancs, és persze "nem hagyjuk". Hogy mit, az kit érdekel? Rothadt a narancs, és Norvégia a fasza. Jöjjön hát a Ria-ria-Norvégia. Bájalekszes hímnőstények, domina asszonykák, "aki Orbán, mondjon le". Ott maradt persze mind, hisz Orbán egy se volt a téren, de már tudjuk, savanyú a narancs, ám szép a vörös zászló. Kell a sarló, meg kell a kalapács, Mécs Imre az első sorban áll. Tudjuk, jobbágyság van, és mi mind új földesurak jobbágyai vagyunk. Igen, ti is ott, a téren, akik még birkaként húztátok az ikszeket, háromszor is az idén. Csak most megrohadt a narancs, mert nem tetszik a forintosítás és nem kell a netadó. Ám Azerbajdzsán mintaállam, és ahogy egy idősebb hölgy megjegyezte, "itt sem lesz ma Majdan". Hát nem is lett. Legyen szabad a sajtó, kell a szólásszabadság, de Császár Attila "monnyon le". Ő nem lehet szabad, ő nem tudosíthat, csak az ATV. Nicaragua sajtósa nem zavar, az orosz tévés maradhat, de Csaszi menjen haza. Húsz srác skandálja a szlogeneket, diktálja, mit kell bégetni, a fogyó sör és bor mennyiségével egyenes arányban lesz egyre trágárabb a duma. És mikor már elfogytak a nincsis szólamok, hány legyen a Hír TV a célpont.

Én még mindig nem értem, miért is tüntettek. Persze olvasni tudok. Láttam, kik a szónokok, láttam, olvastam, miről fognak rekedten üvöltve szónokolni, és bár a "szuper" (és gondolom majd méregdrágán elszámolt) hangosítás miatt időnként csak részben hallottam a beszédeket, a lényeget akkor sem értem. Pár hónap alatt háromszor szavaztak Orbánéknak bizalmat,most meg elküldenék a sosemvolt kétharmadot? Szidják a rendőröket, Orbán-kutyának nevezve őket, és fogalmuk sincs arról, milyen is a rendőrség egy valódi diktatúrában. Skandálják, "magyar rendőr velünk van", no meg "álljatok át". De mégis, hová? Ki mellé? Ki ezek, akik hőbörögnek egyet, szemetelnek kettőt, majd megunják és hazamennek? Kik ezek, akik életükben oszlatást nem láttak,könnygázt nem szívtak, de bőszen osztják az észt és az igét? Adakoznak az adománydobozkákba, és meg sem fordul a fejükben, hogy az épület védelmére kivezényelt rendőröket is az ő adójukból fizetik, ahogy az általuk telehugyozott és összeszemetelt tér takarítását is. Dupla sáp - mindenki jól jár. A CCCP-s pólós srác, aki múltkor még netadós pénzt számolt és szervezőként kordont pakolt, most bőszen szónokol, de elmondták a népnek, ezt a tüntikét bizony nem ők szervezték. Más a gazda, össze ne keverd! Tudni kell, ki mire ugrik, mire vevő, miért érdemes utcára rántani a tömeget.Több az akol lassan, választhat a birka, és a kis buta hol ide, hol oda hajtja álomra a fejét.

Mi csak álltunk, és Kalmárra emlékeztünk. Azokra az időkre, amikor nem volt tíz felszólítás, amikor az oszlató kocsi nem fordult vissza, és amikor a rendőr keze zsigerből fogott a könnygázra. Amikor nem gondolkoztak azon, kin reccsen a csont a gumibot alatt, amikor ugrott a rendőrkutya, csattant a szájkosár, és amikor nem várt senki arra, elfárad-e az istenadta nép. Néztem őket, ahogy békésen beszélgetve, nevetgélve szelfizgetnek a rendőrsorfal előtt, legyen majd mit mutogatni gyerekeknek-unokáknak. Mert tüntetni poén, mert tüntetni jó, még ideológia, hit és elkötelezettség nélkül is. Mert a tömegben elvész a morál, a tömegben nincs arc és nincs felelősség. Tömegben lenni jó, mert hiszik, a tömeg megvéd.

A szervezők pedig, elmenekülvén a megkavart és ömleni készülő szar elől, tökéletesen tudták: ez csak a látszat. A tömeg sosem lehet arctalan, mert sok-sok kicsi és buta, megvezetett arc alkotja, és néhány nagy - vagy magát nagynak képzelő - arc irányítja. A tömeg sok kicsi birka, büszkén és boldogan, hogy bégethet, miközben azt képzeli, csak az ő hangja hallik. Elkötelezetten hiszi: a tüntetés hit és remény, elkötelezettség és helytállás. Nekik lehet.

Ám a húsz-harminc táncikáló, a rendőrsorfal előtt hintázó, fröccsöző hülyegyerek számára a tüntike buli. Buli van a téren, meleg a tömegben, elszáll a gandzsafüst, hátul pedig béget a sok kis birka. Leng a csegevarás zászló, nem tiltott a sarló-kalapács és el lehet takarni az arcot is, végtére is néha befúj közéjük a hideg szél. Nem gond, hogy CCCP van pólón, közben skandálják, hogy "ruszkik haza", hisz anyuka nem magyarázta el a történelmet. A magyart se, nemhogy mást. A ruszki, a szovjet, és Orbán, mint törpe-Putyin, Azerbajdzsán és Norvégia. Svájci frank, forintosítás és netadó. Orbán takarodj, megunt a nép. Jöjjön a böszme, vagy akárki más, csak legyen végre változás. Hiszik, az út ez lehet, leng hát a zászló és gurulnak az üvegek.

Sok birka, aki a beszédeket nem hallotta, azt sem tudta, mi mikor kezdődött és végződött, de boldogan állt, elkötelezetten beszélgetett és szelfizgetett barátaival. "Menjetek a picsába, a tüntetésnek itt, most vége" - zengte a szovjet hívő szónok, a tömeg pedig imádta a mocskos beszédet. Vette a forralt bort, perecet és zászlót a kitelepülő árusoktól, akik - kétségek ne legyenek - aznap jól éltek, a tér minden egyes sarkán. A rendőrsorfal megkerülhető volt, ment is pár nézelődő és drukker melegedni a gyomorégető italért. Égnek meredtek a home-made transzaprensek, melyek a nap végére a földön széttaposva hevertek. Üvegek gyűrűje és dobozok hegye takarta a pár órával korábban még oly büszkén cipelt feliratokat. Véget ért a móka mára, nem volt már érdekes a tábla. Ha majd megint lesz tüntike, hát gyárt egy újat. Más szlogennek, más színben, igazodva az elvárásokhoz, a hamis és álságos elvekhez, és persze a szónokokhoz. A lényeg, hogy rothadt a narancs, de vörös a szegfű. Nem kell a diktatúra, de jöhet az anarchia.

Megunták, hazamentek. Ott maradt pár hőzöngő, elcsalta őket szegény Csaszi, Valtonosok gyűrűje mentette ki. De legalább lehetett kezdeni a takarítást, hazamehettek a rendőrök is, elcsendesült a város. Ahogy egy nem szomjas srác mondta: Csasziék hazamentek, hát mi is hazamegyünk. Sziasztok, rendőr bácsik!"

Tartalomjegyzék
Fotóim
E-mail
Elérhetőségeim
Linkek