"A legmélyebb az erősek szenvedése" (Agatha Christie)
 
(2004.02.21)

Mi kell a Nőnek?

...avagy mindenki azt hiszi, ért a nőkhöz!

Egy férfi! De milyen? Évezredek óta készülnek a receptek és a férfiak mindent megpróbáltak, hogy tetsszenek a gyengébb nemnek. Hajdanán talán egyszerűbb volt, amikor csapott kis homlokunkkal jártuk a szélfútta rónákat, bozontos szemöldökünk vetette árnyék alatt mamut után kutakodó tekintetünkkel. Kezünkben hébér nagy bunkóval, szívünkben elszántsággal. Elég volt a kiválasztott hölgy elé helyezni a megfelelő térfogatú cubákot, s máris biztosak lehettünk benne, hogy szívünk hölgye minket tart a törzsfejlődés szempontjából legmegfelelőbb domináns hímnek. Ám a fejlődés magával hozta a dolgok bonyolódását. Már az Australopithecus is trükközött: felegyenesedett járása miatt deformálódott csípőizületei alkalmassá tették rá, hogy ne hátulról, hanem szemből közelítse meg a kiválasztott leányzót... s ez rögtön föl is vetette a szex közbeni beszélgetés, valamint a szájápolás problematikáját.

A sötét középkorban már nemcsak az izomerő, hanem a fegyver (itt még a szó szoros értelmében) hossza is döntött, mint ahogy a hölgyek szemének kedves díszek, vértek, cafrangok és kösöntyűk sokasága is. Egy deli viking férfinek például nem volt elegendő a kor etikettje szerint lemészárolni az elfoglalt falu férfilakosságát, kardélre hányni az öregeket és gyermekeket valamint a már-már protokolláris falufelgyújtást is elvégezni, de oda kellett figyelnie a trendi szakállviseletre valamint nyomon kellett követni, hogy épp a lefelé vagy a felfelé kunkorodó sisak-szarv a divat. A skót felföldön egész háborúkat vívtak a pillanatnyi szoknya szövésminta irányzat miatt (amit később a történészek félreértelmeztek és egyszerűen klánok közti villongásokként magyaráztak). Tehát a férfiak - mint általában mindent, amit képtelenek voltak megoldani - agresszióval próbáltak elfedni. A hozzá nem értő vikingek lemészárolták fél Európát, átkeltek a jeges óceánon felfedezve Grönlandot és az Újvilágot, amíg beavatottabb férfitársaik otthon a jó meleg skandináv faházakban druida divatlapokat lapozgattak és jólöltözötten, jól borotváltan inkább a falu fehérnépeit hódítgatták. Míg a kevésbé élelmesek százéves háborúkat vívtak, elmentek új földeket felfedezni vagy birodalmakat alapítani, hogy bizonyítsák rátermettségüket, addig a tehetségesebbje a széptevésben és a szexuális praktikákban csiszolta tökélyre tehetségét (speciel ismerve az angol lányokat, a brit férfiaknál érthető, hogy inkább világbirodalmi törekvéseiknek hódoltak). A tudomány elfogadott álláspontja szerint korunk emberei egy jó százezer éve tartó kiválasztódási folyamat győzteseinek leszármazottjai, ahol a dominancia elv miatt csak a legjobb gének öröklődhettek. Az én véleményem szerint a legpofátlanabb nőcsábászok ivadékai vagyunk, akik mindig elhappolták a gyermeknemzés elsőbbségét a legerősebbektől, legokosabbaktól, legfennköltebbektől, stb... Ez a kitétel könnyen bizonyítható, elég végignézni csúcsforgalom idején bármely nagyváros tömegközlekedési eszközein; így néznénk ki, ha a legjobbak lennénk? Ilyen alávalóan erőszakosak, kapzsik, pofátlanok, törekvők lennénk? Nem. Ilyenkor csupán ük-ük-ükanyáink gátlástalan széptevőinek romlott tulajdonságai ütköznek ki rajtunk. A kérdés tehát nyitva marad: mi kell a nőnek? A fennköltség? A bátorság? Az eszmeiség? Az erő vagy a bölcsesség? A gazdagság? Fenét! Egy pimasz kis rámenősség vagy gyengéd erőszakosság a megfelelő pillanatban. Láttunk már megcsalt erős, okos, bátor vagy gazdag embereket? Hajjaj! Koros államfők, királyos, pénzemberek, bátor kutatók, felfedezők, elszánt, könyörtelen katonák mészárolták le már magukat, amiért egy nő megcsalta, elhagyta őket! De vajon láttunk-e már megcsalt szeretőt? Nagyságrendekkel kevesebbet!

A férfi tehát már kicsi gyermekkorától arra próbál választ találni, hogy mi kell a nőnek. A csecsemőkort talán kiejthetjük ebből a gondolatmenetből, hiszen járás- és beszédképtelen korunkban nemtől függetlenül a cucli és a mama cicije áll vágyaink piedesztálján. Óbégatunk ha éhesek vagyunk vagy tele a pelus, de itt még nem keresünk igazán válaszokat. Tejcuclizós korunkban kifejezetten érdektelenek vagyunk kortársaink nemét illetőleg és véletlenül egy sztriptíz bárba kerülve is csak a bőséges tápláléknak való láttán zavarodunk össze.

Később kezdődnek a bajok.

Hamar kiderül, hogy mások vagyunk. A fiúk először csak a copfot veszik észre, amely kézenfekvően rángatásra van kitalálva. Rövidnadrágos, mackónadrágos korunkban nem értjük, hogy miért azokkal a fiúkkal akarnak játszani a lányok, akik a legrosszabb indiánok és mindig a legtovább számolnak, amikor lelövik őket. Miért kedvelik azokat a fiúkat a lányok, akik bujócskakor oda bújnak ahova ők, pedig lehet tudni, hogy a lányok nyafkák és könnyű megtalálni őket. Nem értjük a dolgot és ezért a biztonság kedvéért ezeket a fiúkat gyakrabban lökjük csalán közé vagy nem engedjük nekik, hogy focikor ők legyenek Törőcsik ( Nyilasi, Maradona, stb...) Erre a lányok még inkább szeretik őket...

Tizenévesen próbálunk divatosak lenni, nagy handabandával szövegelni, lezserebbnek látszani mint az aktuális filmcsillagok, bátrabbnak tűnni, mint az aktuális akcióhősök. Az első csókok elcsattanása idején mégsem azok a nyerők, akik verekednek, mint Van Damme vagy "röhögtetősek" mint Rowan Atkinson. Az első ügyetlen, nyálas kis csókokat azok zsebelik be, akik nálunk sokkal bátrabban és szellemesebben megmondják kis társnőinknek, hogy "szeretlek" vagy "tetszel". Ennyi. Nem kellene nagy dumákat kitalálni vagy a tükör előtt eljátszani, mit is fogunk mondani!... Ez később sem változik. A nők bár igen bonyolult lélekkel rendelkeznek, nagyon kedvelik a nyílt, egyenes beszédet. Vagy azt, ami annak látszik!...

Később a nyiladozó ifjú felnőtt korban persze sokat nyom a latba, hogy meg tudja-e hívni a delikvens a kiválasztott hölgyet a kiválasztott étterembe, pub-ba, moziba, illetve hogy milyen kocsiból szál ki, van-e saját lakása. Mindezek fontosak, de magukban a hajára kenheti bárki; nem elegendőek. A nők ilyenkor is szeretik az őszinteséget. Ha például egy nyiladozó hölgyeménynek 25 év alatt azt mondjuk őszintén, hogy "feleségül szeretnélek venni, csupán meg kellene várnunk, hogy... (és ide behelyettesíthetőek az alábbi menüpontok valamelyike:

1. elköltözhessek anyáméktól...

2. befejezzem az esti egyetemet, nyelvtanfolyamot, stb...

3. megvegyem azt a csinos kis lakást a Hűvösvölgyben, amit már kinéztem szerelmi fészkünknek.

4. megkapjam az esedékes fizetésemelésemet.

5. a tálibok áttérjenek zsidó hitre... illetve ezeken kívül bármi, ami hihetőnek tűnik), akkor megnyílik előttünk a szíve vagy a hálószoba ajtaja. Attól függően, hogy mi volt a cél. A fő, hogy őszinték legyünk!

Harminc éves kor után némileg változik az álláspont, de addigra szerencsére a legtöbb férfiben kialakul a megfelelő szenzor a jelek érzékeléséhez. Olyasmi ez, mint a cápák orrán lévő elektromágneses érzékszerv. Egy sötét helységbe lépve jó esetben jelzi, hogy az ellen neműek melyike akar komoly kapcsolatba keveredni, ki vágyik könnyű flörtre, s kit lehet megdönteni, mint a cár hatalmát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom idején... Ez fontos lehet, hiszen egy komoly kapcsolatra vágyó nővel hiába kezdünk szemezgetni, félreérti. Ennél rosszabb, ha erotikus simulásokkal próbálkozunk az első tánc alkalmával, mert könnyen megrázhatjuk a pofon fát... Épp ekkora tévedés egy "kiéhezett kanca" típusnak hosszan ecsetelni, hogy szeretnénk vele együtt élni és együtt akarunk megöregedni. Ugyanilyen hiba az utóbbit meghívni a lakásunkon vagy lakásán kívül bárhova. Vagy nem jön el vagy csak Dom Perignon-t bír iszogatni a drága, s ugyanoda jutunk, mintha nem költöttünk volna el súlyos ezreket, tízezreket.

Ugyanígy, harminc táján lép be egy új elem a képbe: összekeveredhet, hogy ki a vadász és ki a vad. Ha jó állásunk, drága kocsink és lakásunk, sok pénzünk van, könnyen prédává válhatunk, hiszen a "életpálya kurtizánok" ugyanúgy pénzért fekszenek le velünk, mint az útszéliek, azzal a különbséggel, hogy azok másoktól is pénzt kérnek, valamint nem tartanak igényt korlátlan bankkártya-, autó-, manikűr-, pedikűr-, szoli- és lakáshasználatra. Ha egy "életpálya kurtizán" karmai közé keveredünk, okos dolog azonnal megszabadulni tőle, amint tehetjük. Sajnos a ragadozó felismerésének és hatástalanításának esélye a férfi életkorával fordított négyzetes arányban csökken valamint minden következmény leírható pontos matematikai algoritmusokkal:

Ráébredés = 100 x (1/ (Életkor)2) %
(vagyis minél öregebb a csóka, annál kevésbé veszi észre, hogy átverik és kihasználják)

Tevőleges elhárítás = Ráébredés / 4
(ez azt jelenti, hogy csak minden negyedik ipse tud tenni a ragadozók ellen, a többinek vagy az elszántsága kicsi vagy más...)

Rábaszás = 20 + (Életkor x 3)
(ezt nem kell magyarázni, bár kijöhet 100%-nál magasabb érték...)

Itt persze nincs még vége a bajoknak. 40 környékén rájövünk, hogy a karakteres arc nem más, mint egyre öregedő önmagunk. Nem erősek a vonásaink - ahogy eddig hitegettük magunkat - hanem kezd elteknőcösödni a fejünk. Vagyis öregszünk. Ilyenkor aztán hipp-hopp edzőteremben találja magát a férfiember, meg szolárium gépben izzadva. Igyekszik önmagának és környezetének bizonyítani, hogy bizony ő még ugyanaz a tökös gyerek, aki egykor volt, sőt... mégazabb. Ha gyenge jellem, egyszerűen leissza magát néhányszor a felismerés erejétől, ha nem, akkor gyúr, izzad, feszít, stb... Aztán lenyugszik és újra el tudja hitetni a hölgyekkel, hogy nem ráncosodik a feje, csupán mélyülnek, férfiasodnak a vonásai. Mivel az "életpálya kurtizánok" épp rájuk vadásznak legintenzívebben, hiszen az anyagiak biztosítottak és néha még az ágy is meg-megreccsen, előbb-utóbb beleakadhatnak egy ilyen ragadozó karmába, ha nem vigyáznak. Jó kéró, menő nyaralások, soklóerős dzsip nem akadály. Sőt a korábban vázolt matematikai összefüggés csak pontosabbá válik! Sajnos erre az időszakra tehető az orr- és fülszőrtüszők reneszánsza is, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Komoly probléma a borotválkozások idején a burjánzó erdő eltüntetése az orrlikból, valamint a fülek hegyéről és a fülkagylóból. Komoly, felelősség teli és kockázatos: elég egy rossz mozdulat arcbőrünkhöz szokott borotvánkkal és már nyissz!... kisebb darab testfelületünk bánhatja. A hideg penge úgy ragadja magával inlojálissá vált, ellenséges szőrünkkel együtt a felső hámrétegeket, mint zenekritikust Bartók második zongoraversenye...

Elérkeztünk a kapuzárás időszakához. Önirónikusan ilyenkor minden férfi igyekszik bizonyítani, hogy ő még bármelyik nőt fel tudja csípni, titkon viszont abban bízik, hogy nem jutnak tovább a flörtnél. Így a haverok előtt lehet villogni, viszont nem kerülhet kényelmetlen helyzetbe az ember; végtére is nem lehet huzamosan kimerültségre hivatkozni. Valahol a kapuzárás környéki felerősödő vadászösztön a Viagra Light-re hasonlít: az ágyban nem használ, de jól mutat a strandon... A tapasztalt nők persze csak mosolyognak a dolgon, esetleg ingatják a fejüket, szóvá teszik a dolgot, olykor-olykor kisebb tárgyakat hajítanak a férfiember fejéhez, s ha az illető megkergült hím épp a férjük, akkor az apró félrehajlás miatt esetenként kicsit durcáskodnak, irinke-pirinkét elválnak, ici-picit kirúgják a hálátlan hímet a közös lakásból és rossz csillagállás mellett már előfordult, hogy a egy egészen kicsit földönfutó csöves válik a csapodár férfiből...

De megéri!

Hatvanéves kor után lenyugszanak a kedélyek. Csak az egészen gazdag férfiak hiszik azt, hogy rendben van a potenciáljuk, pedig csak a bankszámlájuk van rendben, semmi más. Ekkor az átlagférfi már leginkább azzal dicsekszik a nőknek, hogy mekkora répái teremtek a konyhakertjében, hányszor újult ki a reumája és az orvosi rendelő várójában egymásra licitálva kábítgatják az idős hölgyeket, hogy ők bizony micsoda stramm fickók, hiszen az egyenként is életveszélyes kórok sokaságából épültek fel orvosi segítség nélkül. A verseny itt sem áll le tehát, csupán mérséklődik. Ekkorra a nők többsége is lecsillapodik, s kevésbé lesz válogatós. Elég ha a férfi szimmeringjei működnek hozzávetőlegesen jó hatásfokkal, az orrából növő szőrerdő illedelmes mértékig van visszanyírva és hajlandó délelőttönként lebattyogni a közértbe zacskós tejért a macskának. A szexualitás itt már alig-alig nyom a latba, de az őszinteség még mindig fontos! Egy férfi ilyenkor sem ronthat ajtóstól a házba és nem jelentheti ki, hogy a parkban elkártyázta az üvegbetétekből befolyó summát a rossz ulti lapjárás miatt, ehely't őszintén meg kell mondania, hogy elvesztette a pénzt, kirántotta zsebkendőjével ( megfigyelhető, hogy az ilyen idős férfiak túlélő alapfelszereléséhez hozzátartozik a nagy kockás zsebkendő ) valahol hazafelé jövet. Ilyenkor már nem a rámenős, fickós csibészeké a terep, hiszen a hölgyeket is inkább izgatja fel a délutáni sorozat, mint egy rövidujjú ing alól kivillanó leamortizált bicepsz. Ráadásul az igazi nőcsábászok többsége a mozgalmas élet alatt átélt extraizgalmak miatt már úgyis többnyire statisztikai adat valamelyik kórház halálozási rovatában. Ekkor tehát sokkal inkább érvényes az az idea, miszerint a legjobbak ( legokosabbak, legsatöbbi ) egyedek kerülnek intenzív párkapcsolati helyzetbe. Üröm az örömben, hogy ekkor már eme jó tulajdonságok átörökítésének statisztikai valószínűsége az adódó technikai okok miatt igen-igen alacsony.

A kor további előrehaladtával mi, férfiak, méginkább visszaveszünk virgonckodásunkból. Sajnos a járókerettel nehéz egy-egy csinos fenék után fordulni, ráadásul legtöbbször úgyis otthon felejtjük a nézelődéshez rendszeresített szemüvegünket, meg aztán többnyire el is felejtjük, hogy miért is kéne megnéznünk a fent nevezett idomokat. Sőt! Általában elfelejtünk mindent és a Viagra Willi helyett a Cavinton Karcsi lesz a legjobb barátunk. Fel sem tételezzük, hogy az esetleg jó harminc évvel fiatalabb új barátnőnk esetleg lakásunkra, betétkönyvünkre pályázik, hisszük, hogy magunkért szeret. Hisszük, hogy imádja kivehető protézisünk és ellenállhatatlannak tartja csíkos hálóköntösünket. A negyedévenként egyszeri szex annyira megerőltető, hogy valószínűnek tartjuk, partnerünk is ugyanígy érez. Az pedig, hogy a postás orcája kivirágzik, mint tavasszal a cseresznyefák, amikor hozza a nyugdíjunkat és mi épp indulunk a boltba csirkeaprólékért, nos ezt csak a véletlen játékának érezzük. Csakúgy, mint hazatértünkkor asszonykánk rózsapíres ábrázatát. De miért négy részletben hozza az a fránya postás a nyugdíjat?...

Természetesen a nőknek még ekkor is az őszinteség a legfontosabb. Az ŐSZINTESÉG!... Például igen könnyen haragossá válhat bármely hölgy, ha nem mondjuk meg őszintén, hova dugtuk a Takarékbetétkönyvünket. Ugyanígy akkor is, ha álnok, cudar módon elhallgatjuk, hogy leárazáson vettük a csirkenyakat és a különbözetből megittunk egy rövidet a krimóban!

Összefoglalva tehát pelyhes pulya korunktól vénember létünkig az ŐSZINTESÉG a nők meghódításának mottója. Legyünk őszinték és mondjuk azt, amit a kiválasztott hölgy hallani szeretne. Ha úgy érezzük, mondjuk, hogy tisztességesek a szándékaink, ha bagzó macska tekintettel futunk össze, akkor mondjuk meg, hogy mit akarunk (illetve ő mit akar). Így aztán lehetünk taknyos serdülők vagy agilis trottyok, vagy eltaláljuk amit hallani szeretne kiválasztottunk vagy nem. Mivel abszolút kétesélyes a dolog, a körítéssel ráérünk azután, hogy megtaláltuk a megfelelő vezérfonalat...

Tartalomjegyzék
Fotóim
E-mail
Elérhetőségeim
Linkek